Idén is népszerű volt a SepsiClassic a közönség körében
Július 4. és 7. között második alkalommal vált Sepsiszentgyörgy négy napig a klasszikus zene otthonává. A SepsiClassic komolyzenei fesztivált a tavalyihoz hasonló nagy érdeklődés övezte, a több mint 20 programon közel 2000 látogató vett részt.
„A tavaly is ezt mondtam, és ma sem mondhatok mást: vigyázzanak rá, és legyenek rá büszkék a sepsiszentgyörgyiek!" – fogalmazott záróbeszédében Zsoldos Dávid, a Magyar Zenei Tanács elnöke és a Papageno zenei portál és magazin alapító igazgatója a SepsiClassic fesztivál zárókoncertje előtt.
A Székely Nemzeti Múzeumban és a Krisztus Király templomban zajló koncertek népszerűsége töretlen maradt, és igazi közösségkovácsoló programnak bizonyult az idei újdonság, a VocalPlatz szabadtéri kórusműhely. Gazdagította a fesztivál kínálatát az indiai ritmusműhely, a hegedűkészítő bemutató és Bősze Ádám zenetörténész sziporkázó előadásai.
Koncertek színes skálája
A fesztivált csütörtökön a szegedi Production5 Brass Quintet koncertje nyitotta, műsoruk igazi zenei különlegesség volt, hiszen a rézfúvós hangzásvilág, Sebestyén-Lázár Enikő zengő énekhangja és Dóbisz Áron orgonajátéka ötvöződött.
Pénteken a Székely Nemzeti Múzeumban a Trio' all Ungherese zongoratrió majd Magyar Valentin fiatal zongorista nyűgözte le a közönséget, aki háromszoros vastapssal köszönte meg neki a gyönyörű zenei élményt.
Az orgonasípok változatos és kiapadhatatlan hangzásából adott ízelítőt Tabajdi Ádám orgonaművész a Krisztus Király templomban. Virtuóz, mégis könnyed játéka örömteli hangulatot varázsolt a szent térben.
Szombaton fiatal zenészek nyitották a beltéri koncertek sorát: a sepsiszentgyörgyi Sebestyén-Lázár Kata fuvolaművész nyitányát követően a brassói Királyhalmi Gusztáv zongoraművész állt a közönség elé. Csodálatos muzsikájukat a közönség ismét vastapssal jutalmazta.
Veszprém Város Vegyeskara az együtténeklés szeretetét és a kórusmuzsika sokszínűségét adta a SepsiClassic közönségének. Sepsiszentgyörgy testvérvárosának 46 tagú kórusa a Krisztus Király templomban lépett fel.
Az utolsó napon, vasárnap Magdalena Suciu hegedűművész szólókoncertje, majd Sándor Csaba és Mădălina Bourceanu operaénekesek fellépése zárta a múzeumi koncertek sorozatát. A nyitányban Keresztes Antónia csodálatos hangján szólalt meg Mozart és Bizet egy-egy műve.
Magdalena Suciu virtuozitása, Mădălina Bourceanu tiszta, zengő hangja és Sándor Csaba baritonja és magával ragadó előadásmódja vívták ki a múzeum Bartók Béla termét betöltő közönség tetszését. A fellépőket Szőcs Botond kísérte zongorán.
A nap és a fesztivál fénypontja a Pannon Filharmonikusok zárókoncertje volt. A 77 tagú zenekar Sepsiszentgyörgyön is bizonyította, hogy valóban a minőség nagykövete, mint ahogyan Európa-szerte számontartják.
Zene a köztereken, zene mindenkinek
A fesztivál programjában idén is helyet kaptak a szabadtéri koncertek, Dallamok a promenádon – nyár délutáni koncertek címmel. Három helyi formáció – a Sepsi Art Quartet, az Arpeggio Gitárzenekar és a 4Cord Quartet – színvonalas koncertjére került sor az Erzsébet park dísztava szomszédságában kialakított hangulatos díszletben. Ezek a koncertek közkedvelt mozzanatai a rendezvénynek, általuk ötvöződik sikeresen a fesztiváljelleg és a klasszikus zene.
A SepsiClassic megálmodóinak és szervezőinek célja, hogy a fesztivál minél több interaktív programot kínáljon a sepsiszentgyörgyieknek és az idelátogatóknak.
Népszerű és sikeres kezdeményezésnek bizonyult a szabadtéri kórusműhely, melyet Lőfi Gellért talált ki és vezetett. A #SEPSI feliratnál délutánonként összegyűlő, énekszerető közönség örömteli együtténeklése vasárnap rövid bemutatóval zárult. A kóruséneklésben tapasztaltak és a bekapcsolódó járókelők hangja egy dallamban összeforrva csendült fel a Székely Nemzeti Múzeum udvarán.
Műhelyek, bemutatók, előadások
Ugyancsak a múzeum udvarán, bemutatóval zárult Magyar Kornél ritmusművész négynapos műhelye. Az általánosan és ingyenesen meghirdetett műhelyen a résztvevők egy szokatlan, de gyönyörű világba utazhattak, indiai ritmusokat tanultak a sajátos konnakol technika segítségével.
Idén hangszerkészítő bemutató is gazdagította a fesztivál programját. Artur Kaganovskiy hegedűművész volt újra a SepsiClassic vendége, ezúttal nem fellépőként, hanem tehetséges hangszerkészítőként. A MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben bő másfél óráig az érdeklődő közönség maga is a művész műhelyében érezhette magát, aki lépésről lépésre mutatta be a hegedűkészítés izgalmas folyamatát.
Bősze Ádám zenetörténész és választott témája is lenyűgözte közönségét. A Kokojza reggelizőhely csütörtökön és szombaton is teltházas volt a zenében szereplő boszorkányokról, feltűnő és elillanó tündérekről szóló előadásokon.
A meghívott művészek színvonalas produkciói, a klasszikus zene sokszínűsége és a közönség érdeklődése mind azt bizonyítják, hogy van helye egy komolyzenei fesztiválnak Sepsiszentgyörgy kulturális életében.
A SepsiClassic komolyzenei fesztivál szervezői: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház.