Sándor Csaba és Mădălina Bourceanu szólóestje
Csodálatos énekhangok – Sándor Csaba baritonja és Mădălina Bourceanu szopránja – szólaltatják meg a koncert alatt hallható dallamokat, zongorán kísér Szőcs Botond. A koncert nyitányában a sepsiszentgyörgyi Keresztes Antónia lép a SepsiClassic közönsége elé.
SÁNDOR CSABA – A csíkszentsimoni származású bariton, klasszikus ének tanulmányait a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceumban kezdte, majd a Nagyváradi Állami egyetem operaének szakán folytatta Marian Boboia osztályában. Részképzés által a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is tanult Marton Éva művésznő irányítása alatt. A magiszteri képzést a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémián végezte.
2013 óta a Kolozsvári Magyar Opera szólistája, ahol több címszerepet is játszik. 2015-ben a Magyar Állami Operaházban is debütált a Don Giovanni Masettojaként. Azóta számos szerepet megformált és közreműködött több kortárs magyar opera ősbemutatójának előadásában.
2017-ben nagy sikerrel debütált a Bukaresti Nemzeti Operában Andrei Șerban Don Giovanni rendezésének címszereplőjeként. Ugyanebben az évben a román nemzeti operák gáláján Kiválóság díjat kapott. 2023-ban a Bajor Állami Operaház, 2024-ben Drezda került be fellépő helyszíneinek sorába, turnézott Japánban és Dél-Koreában. Tehetségét 2023-ban a legszebb, legtisztább magyar kiejtésű énekesnek odaítélhető Melis György-díjjal jutalmazták.
Repertoárjában számos szerep megtalálható a klasszikusoktól a kortárs operákig, valamint rendszeresen hallható oratóriumok szólistájaként is.
Jelenleg a Kolozsvári Magyar Opera szólistája és a budapesti Magyar Állami Operaház állandó meghívottja.
MĂDĂLINA BOURCEANU zenei tanulmányait hegedű szakon kezdte a brassói Tudor Ciortea Zeneművészeti Líceumban, majd 2010-től magánének szakon folytatta, 2009 és 2012 között a brassói Astra kórus tagja volt. Egyetemi tanulmányait a brassói Transilvania Egyetem Zeneművészeti Karán végezte, ugyancsak magánének szakon. Jelenleg az egyetem doktorandusz hallgatója. Szólókoncertjeivel eljutott Párizsba, Pekingbe és Kínába, itthon Brassó mellett, Bukarestben, Nagyszebenben és Besztercén voltak fellépései. Koncertjei nemcsak a közönség körében népszerűek, a szakma is felfigyelt tehetségére, ahogyan különleges zenei érzékenységgel és kreativitással, otthonosan mozog bármilyen zenei stílusban. Folyamatosan fejleszti művészi és vokális képességeit, a jövőben pedig ambiciózus projektjei vannak. Repertoárjában megtalálhatók a lied-ek, operettek és operaáriák. Mădălina Bourceanu gazdag művészi tevékenységével tűnik ki, ezt bizonyítják a róla egyetemista kora óta megjelenő zenekritikák.
SZŐCS BOTOND zongoraművész összetéveszthetetlen energikus temperamentumának köszönhetően vált ismertté a zenei világban, amit művészi élményeinek intenzitása és interpretációjának meggyőző ereje csak fokoz. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban végezte, Rápolti Irma iránymutatása mellett. 17 éves korában a Nagyszebeni Állami Filharmonikus Zenekarral debütált szólistaként, amit további koncertek követtek a brassói, nagyszebeni, craiovai, aradi, szatmári, pitesti-i, râmnicu vâlcea-i, bákói, galaci, brăilai, szekszárdi és a „Teleradio-Moldova” zenekarral. A brassói Transilvania Egyetem zeneszakán prof. dr. Stela Drăgulin egyetemi oktató - egyengette az útját, segítette szakmai kibontakozását. Jelenleg ennek az intézménynek a keretei között doktorál, a zene teatralitásával foglalkozik.
Zongorista pályafutásának említésre méltó pillanatai a hazai és külföldi koncertjei, többek között az Egyesült Királyságban, Olaszországban, Németországban, Portugáliában, Görögországban, Máltán, Magyarországon, Montenegróban, Moldovában, Kínában, Vietnamban, Kubában és Dubajban. Művészi teljesítményét mindezeken kimagaslónak értékelték, a közönséget sikeresen ragadta magával, és a kritikusok is elismerően nyilatkoztak róla.
Szőcs Botond fiatal zongoraművész eddig körvonalazódó karrierje alapján bizonyára sokszor és sokat fogunk még hallani róla. A rá jellemző kivételes technikára és pontos zenei intuícióra támaszkodva sikerül stilárisan feldobnia az előadott zeneműveket, egyedi változatokat adva nekünk a koncepciótól az előadásig.
KERESZTES ANTÓNIA a Plugor Sándor Művészeti Líceum 12. osztályos, zeneszakos diákja. Tanult hegedülni is, de az éneklésben találta meg a saját útját, úgy érzi, ebben tud igazán kiteljesedni. Középiskolai évei alatt több versenyen is sikeresen megméretette magát, ezek közül is kiemelkedik: a Sigismund Toduță Országos Versenyen elért második helyezés, a Crai Nou országos énekversenyen megszerzett első díj. Saját vallomása szerint eddigi céljai elérésében sokat köszönhet tanárnőjének, Sebestyén-Lázár Enikőnek. Felsőfokú tanulmányait külföldön szeretné folytatni. Határozottan lépked céljai elérése felé, úgy gondolja: nincs elérhetetlen cél, ha határozottan és kitartóan küzd érte.
Műsoron:
Sándor Csaba
Donizetti: Szerelmi bájital – Comme Paride Vezzoso
Bizet: Carmen – Votre toast
Kacsóh Pongrác: János vitéz – Egy rózsaszál
Erkel: Bánk bán – Hazám, hazám
Bellini: Puritánok: Ah! per sempre io ti perdei
Mădălina Bourceanu
Aurel Eliade - La mijloc de codru des (versuri Mihai Eminescu)
Nicolae Bretan - Stele-n cer (versuri Mihai Eminescu)
Tiberiu Brediceanu - Cântă puiul Cucului
S. Rachmaninov - Son (op. 8, nr. 5)
S. Rachmaninov - Ne poy krasavitsa pri mne (op.4, nr. 4)
S. Rachmaninov - Ne poy krasavitsa pri mne (op.4, nr. 4)
S. Rachmaninov - Zdes' khorosho (op.21 no.7)
S. Rachmaninov - Vesennie vodî (op.14, nr.11)
Duett: Mădălina Bourceanu – Sándor Csaba
Puccini: La bohème – (Mimi Marcello)
Lehár: Ajk az ajkon
Keresztes Antónia
Liszt Ferenc: Oh quand je dors-
Georg Friedrich Handel: Lusinghe piu care
Időpont: július 7. (vasárnap), 18:15
Helyszín: Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum, Bartók Béla terem
Jegyek, árak: Teljes értékű jegy: 35 lej, kezdvezményes (diákoknak, nyugdíjasoknak): 15 lej. Jegyeket elővételben az eventim.ro oldalon és a Városi Jegyirodában lehet vásárolni. A helyszínen is lehetőséget biztosítunk jegyvásárlásra az előadás előtt 30 perccel.