Romantikus melódiák hegedűre: Magdalena Suciu
Csodálatos hegedűjátékkal szólaltatja meg Magdalena Suciu a koncert alatt felcsendülő romantikus hangvételű dallamokat. A tehetséges brassói művészt zongorán Szőcs Botond kíséri, kinek összetéveszthetetlen, energikus játékát már a SepsiClassic közönségnek is volt alkalma megcsodálni tavaly, az első kiadáson.
MAGDALENA SUCIU 6 évesen korától hegedül Ana Bâscă tanítványaként. Tanulmányait 2006-tól a brassói Tudor Ciortea Zeneművészeti Líceumban Maria Mireanu osztályában folytatta, majd a brassói Transilvania Tudományegyetem Zeneművészeti Karának alap- és mesterképzését végezte el, ahol dr. Dan Pepelea, majd 2015-től Ilarion Ionescu-Galaţi voltak a tanárai, szakmai irányítói.Több országos megmérettetésen ért el kitűnő helyezést. Koncertezett országhatáron belül (Brassó, Nagyszeben, Târgovişte, Râmnicu Vâlcea, Bukarest), és állt a világot jelentő deszkákon Kínában, New Yorkban, Kubában, Mexikóban, Peruban, Ecuadorban és Dubaiban. 2009-2012 között évente voltak fellépései a Brassói Filharmóniával. Együttműködött helyi, országos és nemzetközi szimfonikus zenekarokkal, mint a Brassói Filharmónia, a Brassói Opera, a Kronstadt Kamarazenekar, a Román Ifjúsági Szimfónikus Zenekar, Sinfonietta Zenekar, Románia-Moldova Ifjúsági Zenekara, Olaszország Zenekara. Jelenleg a brassói Transilvania Egyetemen folytatja doktori tanulmányait Prof. Dr. Stela Drăgulin vezetésével. A Brassói Filharmónia Zenekar első hegedűszólamában is játszik, valamint tanít a brassói Tudor Ciortea Zeneművészeti Líceumban.
SZŐCS BOTOND zongoraművész összetéveszthetetlen energikus temperamentumának köszönhetően vált ismertté a zenei világban, amit művészi élményeinek intenzitása és interpretációjának meggyőző ereje csak fokoz. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban végezte, Rápolti Irma iránymutatása mellett. 17 éves korában a Nagyszebeni Állami Filharmonikus Zenekarral debütált szólistaként, amit további koncertek követtek a brassói, nagyszebeni, craiovai, aradi, szatmári, pitesti-i, râmnicu vâlcea-i, bákói, galaci, brăilai, szekszárdi és a „Teleradio-Moldova” zenekarral. A brassói Transilvania Egyetem zeneszakán prof. dr. Stela Drăgulin egyetemi oktató - egyengette az útját, segítette szakmai kibontakozását. Jelenleg ennek az intézménynek a keretei között doktorál, a zene teatralitásával foglalkozik.
Zongorista pályafutásának említésre méltó pillanatai a hazai és külföldi koncertjei, többek között az Egyesült Királyságban, Olaszországban, Németországban, Portugáliában, Görögországban, Máltán, Magyarországon, Montenegróban, Moldovában, Kínában, Vietnamban, Kubában és Dubajban. Művészi teljesítményét mindezeken kimagaslónak értékelték, a közönséget sikeresen ragadta magával, és a kritikusok is elismerően nyilatkoztak róla.
Szőcs Botond fiatal zongoraművész eddig körvonalazódó karrierje alapján bizonyára sokszor és sokat fogunk még hallani róla. A rá jellemző kivételes technikára és pontos zenei intuícióra támaszkodva sikerül stilárisan feldobnia az előadott zeneműveket, egyedi változatokat adva nekünk a koncepciótól az előadásig.
Időpont: július 7. (vasárnap), 17:30
Helyszín: Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum, Bartók Béla terem
Jegyek, árak: A koncertre a belépés ingyenes, viszont a helyek korlátozott száma miatt jegyköteles. A belépéshez szükséges 0 lej értékű jegyeket a Városi Jegyirodában és a helyszínen lehet kiváltani.