Bogányi Gergely zongoraművész szólókoncertje


Bogányi Gergely Kossuth-, Liszt-, és Príma díjas zongoraművész zenejátékát hallhatja a klasszikus zenét kedvelő közönség Sepsiszentgyörgyön 2023. július 8-án, 20:45 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók termében. Erre az alkalomra a művész magával hozza „Bogányi-zongora”-ként emlegetett különleges hangszerét. Nyitányként Sebestyén-Lázár Regina és Dénes Dorottya, a Plugor Sándor Művészeti Líceum végzős diákjai saját szerzeményt adnak elő, majd Bogányi Gergely és egy ifjú tehetség, Veres Ábel négykezes darabja következik.

BOGÁNYI GERGELY – zongoraművész, muzikalitása családi hátteréből is fakad. Pályafutásának kezdete egészen kisgyermekkorára tehető, négyéves korában tanult meg játszani a hangszeren, első díját is zsenge korában szerezte, még csupán hat éves volt, amikor a nyíregyházi Országos Zongoraverseny különdíjasa lett, ezt a vetélkedőt három évvel később meg is nyerte. A Liszt Ferenc Zeneakadémián Esztó Zsuzsa és Baranyai László tanítványa volt, az Egyesült Államokbeli Indiana Egyetemen Sebök György, a helsinki-i Sibelius Akadémián Matti Raelko professzorok mentorálták kibontakozását. Egyik legnagyobb sikerét 1996-ban aratta, amikor a világ egyik legrangosabb versenyén, az ötévenként megrendezésre kerülő budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen diadalmaskodott. Eddigi munkásságának egyértelmű csúcspontja a 2010-es Chopin-év alkalmából rendezett két napon átívelő koncertsorozata volt, ahol a zeneszerző összes, szólózongorára írt művét megszólaltatta. A világ leghíresebb koncerttermeiben játszott.

Repertoárjában több mint harminc zongoraverseny és a zongorairodalom remekei szerepelnek. Hét lemeze jelent meg Mozart-versenyművekkel, Chopin és Liszt zongoraműveivel, Chopin és Rachmanyinov cselló-zongora szonátáival és Liszt teljes hegedű-zongora termésével. Számos versenyen indult, sok díjat és rangos elismeréseket tudhat magáénak, a legfontosabbak: Liszt Ferenc-díj (2000), Fehér Rózsa Lovagrend Érdemkeresztje (2002) – Finn állami kitüntetés, Kossuth-díj (2004), Junior Prima díj (2008), Prima díj (2011), Zebegény, Budapest és Vác díszpolgára.

Többször koncertezett Erdély különböző városaiban. Sepsiszentgyörgyön első ízben 2006-ban, Bartók születésének 125. évfordulóján játszott, majd 2016-ban a 25. Szent György Napokon a nyitóhangverseny fő fellépője volt.

Bogányi-zongora: a zongoraművész és konstruktőrök csoportja egy új elképzelés és technológia alapján építettek egy teljesen egyedi formájú és felépítésű zongorát. „Nemcsak a zongora lelkét, a rezonánst reformáltuk meg, amit fa helyett karbonkompozitból készítünk, hanem a hangszer más alkatrészeit is. Ezek összességének köszönhető a nagyon tiszta, erőteljes, felhangdús hang” – így mutatta be a saját nevét viselő, magyar fejlesztésű új hangszert a megálmodója. A megvalósításhoz szakembereket keresett maga mellé, és több mint 7 év alatt készítették el az áramvonalas „csodazongora” prototípusát a vágyott hangzással. 2015. január 20-án ismerhette meg a nyilvánosság az új típusú hangversenyzongorát. A művész a zongorát Sepsiszentgyörgyre is magával hozza.

SEBESTYÉN LÁZÁR REGINA - A Plugor Sándor Művészeti Líceum zongora szakos, végzős hallgatója. Zenész családban nőtt fel, öt éves kora óta zongorázik, kilencéves korától zeneszerző szeretne lenni. Első művét 6 évesen komponálta, középiskolai évei során szerzett két zeneművével (Mátkámnak, Hej, Dunáról), első, illetve második díjat nyert a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem által szervezett Sokadalom című versenyen. 2022 májusában részt vett iskolájában a Fejes Művészeti Akadémia Egyesület művészei által vezetett tehetséggondozó workshopon. 2022. júliusában szerepelt a Fejes Művészeti Akadémia Egyesület és a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy által szervezett Gernyefest zenei fesztiválon a gernyeszegi Teleki-kastélyban. Kifejezetten erre az alkalomra írt egy dedikált művet csellóra és zongorára. A Bánat nélkül címet viselő szerzemény egy népdalfeldolgozás Chopin első balladája mentén, melyet osztálytársával, Dénes Dorottyával közösen adtak elő.

DÉNES DOROTTYA – Szintén a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum végzős hallgatója. Hat éves korában hallott először gordonkajátékot, azóta a hangszer iránti szeretete töretlen. Öt éven keresztül volt Pető Áron gordonkaművész tanítványa, ezt az időszakot tartja zenei téren a legmeghatározóbbnak eddigi életében. Jelenleg Onczay Zoltán csellóművész tanítványa, akinek saját vallomása szerint zenei látásmódja bővülését és kreativitása fejlődését köszönheti.

VERESS ÁBEL – zongoraművész, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatója. A 2019-es bukaresti Magyar Zene Fesztivál Cziffra György tehetségdíjasa. Célja a klasszikus zene népszerűsítése, gyakran ad önálló koncertet is. Játszott már a Művészetek Palotájában, a Milánói Világkiállításon és Erdély nagyobb városaiban is.

Sepsiszentgyörgyön Bogányi-zongorán szólaltatják meg Chopin, Liszt és Brahms leghíresebb darabjait.

Műsoron:

Chopin: Bolero op. 19
Ballada no. 1 g-moll op. 23
2 Nocturne
2 Keringő
Liszt: Erdőzsongás (koncertetűdök no.1)
Manók tánca (koncertetűdök no. 2)
Magyar Rapszódia no. 2.

Jegyek, árak: Teljes értékű jegy: 40 lej, diákoknak, nyugdíjasoknak: 20 lej. Jegyeket elővételben az eventim.ro oldalon és a Városi Jegyirodában lehet váltani, de lehetőség lesz a helyszíni jegyvásárlásra is előadások előtt 30 perccel. A jegyiroda hétfőn és szerdán 8:00-16:00 óra között, kedden és csütörtökön 18:00, pénteken 15:00 óráig tart nyitva. A tanulók és nyugdíjasok a kedvezményes jegyeket a jegyirodában vásárolhatják meg.

Válassz nyelvet