Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész, karmester orgonakoncertje; közreműködik: Kádár János Balázs.
A SepsiClassic Klasszikus Zenei Fesztiválon üdvözölhetjük Somogyi -Tóth Dániel (HU) nemzetközileg is elismert orgonaművészt és karmestert. Az orgonamuzsika előtt Kádár János Balázs klarinétművész, helyi tehetség fellépése biztosítja a ráhangolódást.
Helyszín, időpont: július 7. (péntek), 19:30 – Sepsiszentgyörgy, Krisztus Király templom
SOMOGYI TÓTH DÁNIEL (HU) - Somogyi-Tóth Dániel 1981-ben született Budapesten. A Bartók Béla Konzervatórium zongora és zeneszerzés szakán tanult, majd 2006-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmester és orgona szakirányán diplomázott. Felsőfokú tanulmányainak elvégzése után, 2007 és 2011 között, a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és karmestere volt, a zenekarral együtt 2008-ban Príma-díjat vehettek át. 2009 óta a Budapesti Operettszínház állandó vendégkarmestere, ahol meghatározó színpadi produkciók fűződnek a nevéhez és a teátrum nemzetközi turnéit koordinálja.
2011 májusa óta Debrecen város főzeneigazgatója. Munkájának eredményeképpen, a második legnagyobb magyar város zenei életének nézőszáma megtöbbszöröződött. 2012-ben átvehette a Kritikusok-díját. Együttesei - a debreceni Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus rangos hazai és nemzetközi produkciók rendszeres meghívottai.
Rendszeresen koncertező orgonaművész, a Filharmónia Magyarország szólistája. Karmesterként vagy szólistaként olyan helyszíneken lépett fel, mint a zürichi Tonhalle, a pekingi National Centre of Performing Arts, a müncheni Gasteig vagy a Tel Aviv-i Opera és olyan világhírű művészekkel dolgozott együtt, mint Nigel Kennedy, Sir Neville Marriner, Jurij Szimonov, Ligeti András, Miklósa Erika, Bobby McFerrin, vagy az Orchestre de la Suisse Romande.
KÁDÁR JÁNOS BALÁZS – A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum végzős diákja. Számos országos olimpiász és nemzetközi verseny dobogós helyezettje volt. 2018-ban részt vett a Virtuózok mesterkurzuson, ahol Lugosi Dániel Ali klarinétművész volt a mentora. 2019-ben ott volt a kolozsvári Transilvania Filharmónia zenészei által tartott mesterkurzuson is, ahol dr. Poptean Răzvan segítette a szakmai fejlődésében. Idén jelen volt dr. Szatmári Zsolt Csíkszeredában tartott workshopján, ahol olyan tapasztalatokat szerzett, amit reményei szerint a későbbiekben kamatoztatni tud. Tervei szerint ősztől a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián kezdi meg egyetemi tanulmányait.
Műsoron:
Purcell: Trumpet voluntary
A. Vivaldi - J.S. Bach: a-moll concerto BWV 593
A. Vivaldi - Somogyi-Tóth D.: G-dúr concerto Op. 3. No. 3
J.S. Bach: C-dúr toccata, adagio és fúga BWV 564
Purcell - Lehotka: Szvit billentyűs hangszerre
J.S. Bach: d-moll toccata és fúga BWV 565
Jegyek, árak: Teljes értékű jegy: 40 lej, diákoknak, nyugdíjasoknak kedvezményes jegy: 20 lej. Jegyeket elővételben az eventim.ro oldalon és a Városi Jegyirodában lehet váltani, de lehetőség lesz a helyszíni jegyvásárlásra is előadások előtt 30 perccel. A jegyiroda hétfőn és szerdán 8:00-16:00 óra között, kedden és csütörtökön 18:00, pénteken 15:00 óráig tart nyitva. A tanulók és nyugdíjasok a kedvezményes jegyeket a jegyirodában vásárolhatják meg.